2010. március 21., vasárnap

Előkert II.

Igaz, hogy nem volt első rész, de az előkertet tavaly több bejegyzésben is emlegettem, amiket ide most nem linkelek, mert néhány poszttal előrébb találhatók csak.

A második részben - a szegélyezés, a vízellátás közműveinek (öntöző főcsap, szelepakna, kerti csap) előkészítése/javítása, valamint a sövény + pár növény telepítése után - az idei évre maradt munkák elkezdéséről szólok. E körben elősorben a további növények ültetése és a vízellátás (csöpi) kialakítása "játszanak", de ahogy ismerem magunkat, őszre egész más lesz az eredmény, mint amit tavaly vagy akár öt perce terveztünk.

Első körben beszereztünk egy tő babármeggyet (prunus laurocerasus), az etna 'Anbri' fajtából, egy salix pendula-t (csüngő- vagy barkafűz), valamint egy orgonát (Syringa) - ennek a fajtáját nem tudom, de elvileg fehér virágú, illatos növény lesz belőle.

A babérmeggy már régi vágyam, nagyon tetszenek a különböző babérmeggy-fajok, és ez egy különösen tömött és fényeslevelű típus. A barkafűzet az előkert keskeny részébe ültettük, mert nem terebélyes, de mutatós, hangulatos fácska. Az orgona az asszony egyik kedvence, már régen kinézte magának az előkertet egy tő orgona számára.
Ki is ültettem mindet még tegnap, majd délután a csöpit is kihúztam alájuk.
A mai tervek szerint még lesz egy tűz- vagy homoktövis, plusz némi pünkösdi rózsa. Szintén szerepel a tervek között egy pad a növények közé (bár most meginogtam, még átgondolom), valamint a csupasz földet még megfelelő borítással kell ellátni (kavics + fenyőkéreg).

Lesz még harmadik rész is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése