2010. március 28., vasárnap

Esővíz

Tavaly világossá vált, hogy a csapadék elvezetésére a kertbe ásott szikkasztó nem elegendő.

Az eredeti állapot:


A helyzet az, hogy anno valaki mondta, hogy 4 m3 elég lehet, és az építkezés hevében nem számoltam utána. Pedig nem túl bonyolult: a ház alapterülete bruttó 120 m2. Ha 10 mm eső esik, az 0.01*120=1.2 m3. Ez az 1.2 m3 a 4 m3-es szikkasztó felét elfoglalja. Úgy is fogalmazhatok, hogy jelen állapotban cca 20 mm esőt fogad be egyszerre a rendszer, ha ennél több esik, az valahol ki fog folyni. Ez egyébként az esetek 95%-ában megfelelő, de a maradék 5% is zavar: tavaly és tavaly előtti évben is volt egy-egy akkora eső tavasszal, hogy a víz megemelte a jobb első csatorna-tisztító fedelét, és ott kezdett kifolyni. Bár a járda lejt "kifelé", mégsem örülök neki, hogy a víz a kocsibeállóra folyik, ahol megáll, és nyilván visszaereszkedik a ház alá.
A fenti helyzet elhárítása érdekében a jobb első csatorna "alá" ástam egy vízelvezető árkot. A terv az, hogy ha megtelik a szikkasztó, és feljön a víz, ne jusson el a ház melletti csatorna-idomhoz, hanem még előtte folyjon ki úgy, hogy elvezethető legyen a háztól. Ehhez a csatornacsövet is meg kell fúrni ott, ahol kilép a ház alól, és lefelé indul a szikkasztóhoz.

A kiásott, betakart gödör:

Itt kell lukasztani:

Ami még hátra van: rendesen be kell tekerni a csövet a geotextillel, majd lyukasztás, végül kavicsfeltöltés.

A végleges állapot:

2010. március 21., vasárnap

Kerítés II.

A tél erősen megviselte a kerítés fedlapjait. Ezek a tégla saját anyagából vannak, de úgy tűnik, a téli fagyok csúnyán kikezdték - nem is a téglát, hanem a közte lévő habarcsot. Ma átmeneti megoldásként megkíséreltem megragasztani víztiszta ragasztóval. Remélem, legalább annyira sikerül megfognia, hogy ne fújja le a szél. Sajna a hosszabb távú megoldás csak az lesz, ha valami vízálló, vízelvezető cuccal fedem le. Ezt azonban még nem tudom, mi lesz.

Vegyszerek

A fuzárium fertőzés ellen alkalmazott gombaölő vegyszer okán tervezem, hogy lesz egy poszt a kertben használt vegyszerekről.

Nos, ők azok:

Atka ellen a borókára, szőlőre: Sanmite 20 wp - 5-10 g / 10 l - április első felében (info)
Általános gombaölő szer (mi a gyepre permeteztük téli fuzárium ellen): Tiuram Granuflow (info)
Réztartalmú gombaölő borókára: Champion 50 wp - 20-30 g / 10 l (info)
Bogarak, tetvek ellen: Mospilan 20 SP (info)

Gyepgondozás kora tavasszal

A tavalyi gyengécske, hóban szegény tél után mindannyiunkat meglepett, hogy az idén a rengeteg hó alól egy megfáradt, sárga foltokkal "tarkított" gyep kandikált elő. A "normál" sárguláson kívül azonban idén némi fuzárium fertőzés is befigyelt. A szomszédnál sokkal durvább a helyzet, de nálunk is vannak jól látható gombakörök. Ezeket már 3 hete kigereblyéztem, ami megmaradt, azt most újfent kicsit megtépkedtem. Szereztem gombaölő szert is: tiuram granuflow (http://www.farmit.hu/rde/farmit/hs.xsl/-/html/932.htm). Még nincs kiszórva, de 10 l vízben feloldva a gyep harmadára (100 nm) elég lesz állítólag.

Amennyire utána tudtam nézni, "mezei" gombafertőzésről van szó. Ahol nem sikerül megmenteni a gyepet, ott a tavaszi szellőztetés után pár héttel felül kell vetni.
Az eredményről később.

Előkert II.

Igaz, hogy nem volt első rész, de az előkertet tavaly több bejegyzésben is emlegettem, amiket ide most nem linkelek, mert néhány poszttal előrébb találhatók csak.

A második részben - a szegélyezés, a vízellátás közműveinek (öntöző főcsap, szelepakna, kerti csap) előkészítése/javítása, valamint a sövény + pár növény telepítése után - az idei évre maradt munkák elkezdéséről szólok. E körben elősorben a további növények ültetése és a vízellátás (csöpi) kialakítása "játszanak", de ahogy ismerem magunkat, őszre egész más lesz az eredmény, mint amit tavaly vagy akár öt perce terveztünk.

Első körben beszereztünk egy tő babármeggyet (prunus laurocerasus), az etna 'Anbri' fajtából, egy salix pendula-t (csüngő- vagy barkafűz), valamint egy orgonát (Syringa) - ennek a fajtáját nem tudom, de elvileg fehér virágú, illatos növény lesz belőle.

A babérmeggy már régi vágyam, nagyon tetszenek a különböző babérmeggy-fajok, és ez egy különösen tömött és fényeslevelű típus. A barkafűzet az előkert keskeny részébe ültettük, mert nem terebélyes, de mutatós, hangulatos fácska. Az orgona az asszony egyik kedvence, már régen kinézte magának az előkertet egy tő orgona számára.
Ki is ültettem mindet még tegnap, majd délután a csöpit is kihúztam alájuk.
A mai tervek szerint még lesz egy tűz- vagy homoktövis, plusz némi pünkösdi rózsa. Szintén szerepel a tervek között egy pad a növények közé (bár most meginogtam, még átgondolom), valamint a csupasz földet még megfelelő borítással kell ellátni (kavics + fenyőkéreg).

Lesz még harmadik rész is.