2009. szeptember 6., vasárnap

Kerti ösvény és fűszegély

Az egész onnan indult, hogy baromi nyűgös a fűnyírót a különböző tereptárgyak körül tologatni, ráadásul a gyep szélén mindenhol állandóan szegélyezni kell ollóval, géppel, ami épp van. Tavaly Szilárd barátom ültette el a bogarat a fülembe, ő említette, hogy látta valahol, hogy a gyepszegélyt térkőből csinálták meg. Aztán később a szomszéd is így oldotta meg a kert egy részét, és amellett, hogy tetszett, stabilnak, időtállónak, mégis alig észrevehetőnek tűnt.
Mivel úgyis hozattunk térkövet a kukatárolóhoz, hozzácsaptam a szegélyhez szükséges mennyiséget is. Megjegyzem, meglepően kevés elegendő. A mi köveink 20 cm hosszúak, azaz 5 db kell egy méterre. Mivel egy négyzetméteren 50 db kő van, ebből az egy négyzetméterből 10 méter hosszú szegély jön ki, ami elenyésző mennyiség a burkoláshoz szükséges mellett (nálunk egyelőre 9 négyzetméter lett burkolva, de további cca 60 négyzetméterre lesz még szükség).
Az eredmény:


2 megjegyzés:

  1. Szikoráné Bokor Szilvia2012. július 13. 12:07

    Kedves Kerttulajdonos!

    Örülök, hogy rátaláltam erre a bejegyzésére, mert én is pontosan ilyen szegélyt szeretnék kirakni a kertünkbe.
    Megírná nekem, hogy beleágyazta-e valamilyen kötőanyagba? Anélkül nem süllyed meg? (Nem szeretném, ha hepe-hupás lenne pár év múlva.) Kérem részletesebben írja le, nő lévén nem vagyok ezermester, de szívesen barkácsolgatok. :)

    Üdvözlettel
    Szikoráné Bokor Szilvia

    VálaszTörlés
  2. nincs külön beágyazva. alatta fellazítottam a földet, vízszintbe hoztam, majd gumikalapáccsal leütöttem a helyére. a lépőkövek közül egy hepehupás lett (bár ennek a vakond az elsődleges oka), a többi és a szegély sem süllyedt meg.

    VálaszTörlés